„Engedelmeskedjetek elöljáróitoknak, és hallgassatok rájuk, mert ők mint számadók vigyáznak lelketekre, hogy ezt örömmel, ne pedig sóhajtozva tegyék, mert ez nektek sem használ.” (Zsid 13:17)
Vannak fiatal férfiak és nők, akik semmilyen módszert nem követnek munkájuk során. Noha nagyon elfoglaltak, csak vajmi kevés eredményt tudnak felmutatni. Téves elképzeléseik vannak a munkáról, és úgy gondolják, keményen dolgoznak; pedig ha módszert vittek volna munkájukba és értelmes módon átgondolták volna teendőiket, sokkal többet végezhettek volna kevesebb idő alatt. Mivel jelentéktelen dolgokkal bíbelőnek, túlhajszoltnak és zaklatottnak érzik magukat, amikor fontosabb feladatok elvégzésére szólítják fel őket. Ilyen körülmények között, amikor fiatal férfiak és nők ekkora életvezetési hibákat követnek el, bűn lenne csendben maradni és elmulasztani a figyelmeztető, tanácsoló szavakat.
Az embereknek hibáikról beszélni rendkívül kényes dolog. Aki a feddő szavakat szólja, könnyen úgy találja, hogy büszkeség és makacsság nyilatkozik meg azokban, akiket megfeddett, akaratukat pedig a dac és ellenszegülés határozza meg. Mindezeket az embereket azonban tanácsolni kell, és hibáikat helyre kell tenni. A fiatalok tanulékony lelkületűek legyenek, hogy hasznot meríthessenek azok fáradozásaiból, akik segíteni próbálnak nekik…
Úgy tűnhet, hogy saját mércénk szerint kell vizsgálnunk szívünket és alakítanunk szokásainkat, de ez nem igaz. Ebből nem reformáció, hanem inkább deformáció származik. A munkának szívben kell elkezdődnie, aztán a lélek, a szavak, az arckifejezés és a cselekedetek teszik nyilvánvalóvá, hogy változás történt. Azáltal változunk meg, hogy megismerjük Krisztust a kegyelem révén, melyet bőségesen reánk áraszt…Alázattal javítjuk ki jellemünk minden hibáját és torzulását, mert Krisztus a szívben lakozik, és így alkalmassá válunk, hogy a mennyei család tagjai legyünk. (The Youth’s Instructor, August 31, 1893.)
