„De ő ezt mondta nekem: Elég neked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz. Legszívesebben azért az én erőtlenségeimmel dicsekszem, hogy a Krisztus ereje lakozzék bennem.” (2Kor 12:9)
Ha Istennek adtad át magad, hogy munkáját végezd, akkor nem kell aggodalmaskodnod a holnap miatt. Akinek szolgálsz, kezdettől fogva ismeri a véget. A holnap eseményei, amelyek szemeid előtt titokzatosak, a Mindenható előtt nyilvánvalóak.
Ha dolgainkat saját kezünkbe vesszük, és saját bölcsességünkben bízva akarunk sikert elérni, akkor olyan terhet veszünk vállainkra, amelyet nem Isten rakott ránk, amit segítsége nélkül akarunk cipelni. Magunkra vállaljuk azt a felelősséget, amely Istené, s így valójában helyettesítjük Őt. Nyugtalanok lehetünk, előre láthatunk bizonyos veszélyeket, veszteségek érhetnek bennünket, mert azok elmaradhatatlanok, de ha igazán hisszük, hogy Isten szeret bennünket, és csak javunkat akarja, akkor a jövő nem fog aggasztani. Úgy bízunk Istenben, mint a gyermek bízik szerető szüleiben. Gondjaink és szenvedéseink eltűnnek, mert akaratunk megnyugszik Isten akaratában.
Krisztus nem ígérte meg, hogy a holnapi nap terheit már ma hordja helyettünk. Azt mondta: „Elég néked az én kegyelmem.” Ahogy mannát adott a pusztában, ma is naponta kiárasztja kegyelmét, s megadja napi szükségleteinket. Akár Izrael seregei a vándorlás idején, mi is reggelről reggelre megtalálhatjuk a mennyei kenyeret.
Egyszerre csak egyetlen nap a miénk, ez alatt éljünk Istennek! Ez egyetlen napon tegyük le ünnepélyesen összes terveinket és szándékunkat Isten kezébe, s vessük rá összes gondjainkat, mert Ő gondot visel rólunk. „Mert én tudom az én gondolataimat, amelyeket én felőletek gondolok, azt mondja az Úr; békességnek és nem háborúságnak gondolata.” (Jer 29:11) (Thoughts from the Mount of Blessing, 149, 150.)
