„Amilyen könyörülő az apa a fiaihoz, olyan könyörülő az ÚR az őt félők iránt.” (Zsolt 103:13)
Minden kegyelmes cselekedettel, melyet véghezvitt, Jézus azon volt, hogy Isten jóvoltának és atyai tulajdonságainak bemutatásával hasson az emberekre. Minden tanításával arra törekedett, hogy megtanítsa az embereknek a csodálatos igazságot, miszerint „úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy ha valaki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Jézus szeretné megértetni velünk az Atya szeretetét, és Őhozzá akar vonni bennünket, bemutatván atyai kegyelmét. Teljes látókörünket Isten jellemének tökéletességével szeretné betölteni. Tanítványaiért mondott imájában ezt mondta: „Megdicsőítettelek téged a földön: elvégeztem a munkát, amit rám bíztál. Kijelentettem nevedet az embereknek, akiket nékem adtál e világból.”
Jézus azért jött a világba, hogy saját életén keresztül bemutassa Isten jellemét, hogy félresöpörje a Sátán által kigondolt téves elgondolásokat és felfedje Isten dicsőségét. Csak úgy mutathatta be mennyei Atyja irgalmát, kegyelmét és szeretetét, hogy az emberek között élt; ugyanis csak a jócselekedetek által tárhatta fel Isten kegyelmét. Az emberek hitetlensége mélyen gyökerezett, mégsem tudtak ellenállni isteni példaadása tanúságtételének, szeretetben és igazságban véghezvitt tetteinek. (The Youth’s Instructor, December 15, 1892.)
Isten túláradó gondviselése minden lelket megszólít és megerősíti Krisztus tanúságtételét az Atya végére mehetetlen jóságáról. Az Úr azt szeretné, hogy népe megértse: a teremtményeire árasztott áldások arányban állnak a teremtésben elfoglalt helyükkel és rendeltetésükkel. Ha még az oktalan állatok szükségletét is betölti, akkor mi ne becsüljük az áldásokat, melyeket Isten a saját képre teremtett lényekre áraszt?
Isten a szeretet és gondja van ránk. „Ahogyan az atya szánja gyermekeit, úgy szánja az Úr az őt félőket”. (The Youth’s Instructor, December 14, 1893.)
