„Romolhatatlan, szeplőtelen és hervadhatatlan örökség, amely a mennyben van fenntartva számotokra.” (1Pt 1:4)
Kéréseink ne fakadjanak önző vágyakkal teli szívből. Isten arra tanít minket, hogy azon kincseket válasszuk, melyek hozzájárulnak az ő dicsőségéhez. Azt szeretné, hogy a földi helyett a mennyei mellett döntsünk. Kitárja előttünk a mennyel való kereskedelem lehetőségeit és áldásait. Legmagasztosabb céljainkat bátorítja, kincsünk legjavát biztosítja. Mikor a földi tulajdon elmúlik, a hívő örvendezni fog mennyei kincseinek; annak a gazdagságnak, melyet semmi földi szerencsétlenségben el nem veszíthet. (The Review and Herald, 1898. augusztus 16.)
Milyen szomorú, hogy az emberek elfordulnak a mennyei örökségtől, hogy a büszkeség, önzés és magamutogatás élvezetének éljenek; és önmagukat Sátán uralmának átadva elveszítik azon áldást, amit mind ebben az életben, mind az eljövendőben élvezhetnének. Beléphetnének a mennyei palotákba, Krisztussal való szabadságuk és egyenjogúságuk alapján, angyalokkal és mennyei fejedelmekkel érintkezhetnének és mégis – bármennyire is hihetetlennek tűnik – elfordulnak e mennyei vonzástól…
Sátán versenyt folytat és küzd az emberek lelkéért… Szándéka, hogy egyetlen fénysugarat se tudjanak megragadni a leendő mennyei lakosoknak tartogatott jövőbeli tisztességből, az örök dicsőségekből és ne tapasztalhassák meg a menny boldogságának előízét… (Fundamentals of Christian Education, 234, 235.)
