„Bizony jóságod és kegyelmed követ engem életem minden napján, s az ÚR házában lakozom hosszú ideig.” (Zsolt 23:6)
Krisztus nem adott nekünk semmiféle megerősítést, hogy a jellem tökéletesítése könnyű dolog. Ez mindennapi konfliktus, csata és küzdelem. Sok nyomorúságon megyünk keresztül, míg belépünk a mennyek országába. Ahhoz, hogy osztozhassunk Krisztussal az Ő dicsőségében, osztoznunk kell a szenvedéseiben is… Ő győzött értünk. Miért lennénk tehát bátortalanok és gyávák, ha utunk közben próbákkal találkozunk?
Amikor majd mélyebben megértjük Isten irgalmasságát és szerető kedvességét, panaszkodás helyett dicsőíteni fogjuk Őt. Beszélni fogunk az Úr szerető gondoskodásáról, és a Jó Pásztor gyengéd együttérzéséről. A szív nem fog önzően mormogni és zúgolódni. Isten dicsérete úgy fog áradni az igaz istenfélőkből mint egy tiszta, hömpölygő folyam. Azt mondják majd: „Jóságod és kegyelmed követnek engem életem minden napján, s az Úr házában lakozom hosszú ideig” (Zsolt 23:6)…
Miért nem zeng az áhítatos ének zarándokutunk közben?… Tanulmányoznunk kell Isten Igéjét, elmélkedni rajta és imádkozni. Lelki látásra fogunk szert tenni, hogy megláthassuk a mennyei templom belső udvarát. Meg fogjuk hallani a trón körül éneklő mennyei kórus hálaadó énekét. Amikor felkel majd Sion és ragyogni fog, fénye a legáthatóbb lesz, dicséret és hálaadás hallatszik majd a szentek gyülekezetében. A kis csalódások és nehézségek feledésbe fognak merülni.
Az Úr a mi segítőnk… Senki sem bízott még hiábavalóan Istenben. Soha nem hagyja cserben azokat, akik bizalmukat Belé vetik. Ha csak azt a munkát végeznénk, amit az Úr szeretné, hogy Jézus lábnyomában járva végezzünk, szíveink szent hárfákká változnának, melyeknek minden akkordjából dicséret és hálaadás szállna az Egyetlenhez, akit Isten azért küldött, hogy elvegye a világ bűneit. (The Review and Herald, May 5, 1910.)
