„Jónátán azt mondta fegyverhordozójának: Gyere, menjünk át ezeknek a körülmetéletleneknek az előőrséhez, talán tenni fog valamit értünk az ÚR, mert az ÚR előtt nincs akadály, hogy sok vagy kevés ember által szerezzen szabadulást.” (1Sám 14:6)
Az Úr Jonatánban, Saul fiában, egy igaz, feddhetetlen embert látott, akit közel vonhatott Magához, és akinek beköltözhetett a szívébe…
Ez a két férfi bizonyítékát adta, hogy a Mennyei Hadvezér befolyása és parancsnoksága alatt cselekedtek. A külső szemlélő számára a vállalkozásuk meggondolatlannak tűnhetett, és minden hadi tudománnyal ellentétben állt. De Jonatán akciója nem emberi meggondolatlanság volt. Nem függött attól, hogy ő és a fegyverhordozója mire képesek önmagukban; ő Isten eszköze volt, amelyet az Úr népéért, Izráelért használt. Elkészítették terveiket, és ügyüket Istenre bízták. Ha a filiszteus haderők kihívást intéznek feléjük és azt mondják: “jöjjetek!”, elindulnak… Jonatán és fegyverhordozója jelet kért az Úrtól; a felszólítás megérkezett: a jel adott volt. Ez a két férfi Istenbe vetette reménységét, és így haladt előre. A bátor kalandoroknak nem volt könnyű útjuk. Meredek sziklafalon kellett felmászniuk, hogy elérjék a csúcsot…
A filiszteusok számára könnyű lett volna megölni ezt a két bátor, merész embert; de eszükbe sem jutott, hogy csupán két férfi bármilyen ellenséges szándékkal jönne felfelé. A fentről csodálkozó katonák meglátva őket, túlságosan meglepődtek ahhoz, hogy megragadhatták volna fegyvereiket. Jonatánékat szökevényeknek tartották és engedték, hogy sérülés nélkül feljöjjenek… „És hullanak vala Jonathán előtt, és fegyverhordozója is öldököl utána” (1Sám 14:13)… Ez a merész tett pánikot keltett a táborban. Húsz ember holtteste feküdt ott, és az ellenségnek úgy tűnt, hogy emberek százai küzdenek ellenük. A mennyei seregek láthatóvá váltak az ellenséges filiszteus sereg számára. (The Youth’s Instructor, November 24, 1898.)
