„Aki nem veszi föl az ő keresztjét, és nem úgy követ engem, nem méltó hozzám.” (Mt 10:38)
Csak két osztály maradhat… És mindazok, akik a hűtlenek oldalát választják, Sátán fekete lobogója alá állnak. Az a vád ellenük, hogy megvetik és rosszindulatúan kihasználják Krisztust, szántszándékkal megfeszítik az élet és dicsőség Urát. (The Review and Herald, January 30, 1900.)
Aki nem válallja a keresztet, nem nyerheti el a hűségeseknek ígért jutalmat sem. (Letter 144, 1901.)
Tekints a Kálváriára addig, míg szíved meg nem olvad Isten Fiának csodálatos szeretete láttán! Mindent megtett azért, hogy a bukott ember újból felemelkedjék és megtisztuljék. Lehetséges az, hogy ne valljuk meg Őt? Vajon Krisztus vallása megalázza-e annak elfogadóját? Nem! Nem alacsonyít le az, ha valaki a Golgota Férfiának nyomdokaiba lép. Üljünk le nap mint nap Jézus lábaihoz, és tanuljunk tőle, hogy beszélgetéseinkben, viselkedésünkben, ruházkodásunkban és minden dolgunkban az a tény legyen nyilvánvalóvá, hogy Jézus irányít bennünket és uralkodik felettünk. Isten arra hív el minket, hogy ne a világban járjunk, hanem azon az ösvényen, mely az Úr megváltottai részére van fenntartva. Teljesen át kell adnunk magunkat Istennek, és megvallanunk Krisztust az emberek előtt…
„És aki föl nem veszi az ő keresztjét és úgy nem követ engem, nem méltó énhozzám. A ki megtalálja az ő életét, elveszti azt; és aki elveszti az ő életét énérettem, megtalálja azt” (Mt 10,38-39). Minden nap meg kell tagadnunk önmagunkat, fel kell vennünk keresztünket, és követnünk kell Mesterünk lábnyomát…
Örülök, hogy a megpróbáltatás ideje még nem járt le. A názáreti Jézus Krisztus nevében essünk a Kősziklára és törjünk össze! Szelídséggel, szeretettel, szent párbeszédben, együttérző lélekkel, valljuk meg Krisztust másoknak! Vajha olyan helyzetbe kerülnénk, ahol Isten kinyilváníthatja dicsőségét, amint Jeruzsálemben is tette, amikor a Szentlélek kiáradt népére! (The Review and Herald, May 10, 1892.)
A kereszt számunkra az örök élet záloga. (Letter 15, 1892.)
