„És azt mondta: Jézus, emlékezz meg rólam, amikor eljössz a te országodba!” (Lk 23:42)
Krisztus a legvégsőkig megbocsátja a bűnöket. A legsötétebb éjjelen, mikor Betlehem csillaga már-már feledésbe merült, az erkölcsi sötétség közepette, íme ott tündöklik a haldokló bűnös hitének ragyogása, amint megragadja a haldokló Megváltót.
Ezt a hitet a tizenegyedik órában elhívott munkások jelképezik, akik az egész nap fáradozókkal azonos jutalomban részesülnek. A lator hittel, bűnbánattal és töredelmesen kért. Komolyan szólt, mert megértette, hogy Jézus megmentheti őt, ha akarja. A hangjából kicsendülő reménység gyötrelemmel elegyedett, mert tudta, hogy ha Jézus nem bocsát meg neki, akkor elveszett, örökre elveszett. Jézusra vetette hát tehetetlen, haldokló testét és lelkét. (Manuscript 52, 1897.)
Hallotta Pilátus kijelentését is: „nem találok benne semmi bűnt” (Jn 19:4). Megfigyelte Jézus isteni viselkedését és szánakozó megbocsátását, amelyet kínzói iránt tanúsított… Hallotta azt is, hogy a járókelők közül sokan védelmükbe vették Jézust. Hallotta, hogy megismételték Jézus szavait és megemlítették cselekedeteit. Meggyőződött arról…, hogy ez a Krisztus… Mikor bűnéért elítélték, reménytelenné vált és kétségbeesett; de mégis, most különös és gyengéd gondolatok támadtak elméjében. Visszaidézte emlékezetébe mindazt, amit Jézusról hallott… Hallotta azoknak szavait, akik hittek Jézusban és sírva követték Őt… A Szentlélek megvilágosította elméjét és a valóság láncszemei lassanként ismét összekapcsolódtak. Jézusban, aki összetörve, kigúnyolva ott függött mellette a kereszten, meglátta Istennek ama Bárányát, Aki elveszi a világ bűneit. Hangja reménységet, ugyanakkor félelmet fejezett ki, mikor ez a tehetetlen, haldokló ember az ugyancsak haldokló Krisztus könyörületére bízza magát… Jézus válasza gyorsan érkezett. Gyengéd hangon, amely tele volt szeretettel, könyörülettel és erővel, Jézus ezt mondta néki: „Bizony mondom néked ma; velem leszel a paradicsomban” (Lk 23:43)… A bűnbánó tolvajt az Istentől elfogadottság teljes békéje töltötte el. (The Desire of Ages, 749, 751.)
