„Buzgó voltam az Isten iránt, amint ma ti is mindnyájan azok vagytok.” (Csel 22:3)
Mint nép, nem szűkölködünk talentumokban. Vannak férfiak és nők közöttünk, akiknek munkálkodásait Isten elfogadja, ha felajánlják Neki, de csak kevesen vannak, akikben az önfeláldozás lelkülete lakik. Néhányan készségesen adják eszközeiket, és úgy érzik, hogy amikor ezt megtették, többet nem kívánnak tőlük. Nincs semmilyen áldozathozatal ebben a tettben. A pénznek jó hasznát lehet venni, de ha nem társul személyes erőfeszítéssel, alig vezet oda, hogy lelkek az igazsághoz térjenek. Isten nemcsak a pénzedre tart igényt – rád van szüksége. Miközben odaadod javaidat, önző módon visszatartod magad. A szőlőskertben a legbuzgóbb munkás értékesebb egymillió dollárnál emberek nélkül, akik végzik a munkát. Önmagunk átadása áldozattá válik, ha pontosan felbecsülöd a munkát, és megérted annak elvárásait….
Sokan nem ébredtek rá eléggé kötelességükre, hogy végezzék a munkát, ahogy csak végezhetnék, ha ráébrednének, de akkor sem teszik, mert nincs bennük az önfeláldozás lelkülete. Isten felelősségre von embertársaik lelkéért. Jó munkát végezhettek volna Krisztussal egyesülve, és felszólítást nyernek, hogy adjanak számot arról a jóról, amit lelkekért tehettek volna, de nem tették….
Az éjszaka nemsokára eljön, amikor senki sem munkálkodhat. Sátán buzgó, lelkes, és állhatatos a munkájában. Ha nem viszi véghez célját először, megpróbálja újra. Már terveket is kipróbál, és nagy kitartással dolgozik, hogy különböző kísértésekkel csapdába ejtsen lelkeket. Sohasem bátortalanodik el annyira, hogy magára hagyja a lelkeket. Ha Krisztus követői erőfeszítéseikben a lelkek megnyerésében olyan buzgók és állhatatosak lennének, mint Sátán a maga erőfeszítéseiben, hogy megcsaljon lelkeket örök vesztükre, százakat látnánk, akik megragadják az igazságot, ahol most egyet sem látunk. (The General Conference Bulletin, October 1, 1899.)
