„Ő pedig ránézett, és rémülten azt kérdezte: Mi az, Uram? Ő pedig azt mondta neki: A te könyörgéseid és alamizsnáid feljutottak Istenhez emlékeztetőül.” (Csel 10:4)
Az igazi keresztény jótékonyság a hálás szeretet elvéből fakad. A Krisztus iránti szeretet nem létezhet az iránti társuló szeretet nélkül, akikért a világba jött, hogy megváltsa őket. A Krisztus iránti szeretet az embert irányító elv kell legyen, ez kell uraljon minden érzelmet és minden energiát ez kell irányítson. Megmentő szeretet fel kell ébressze azt a szelíd szeretetet és önfeláldozó odaadást, ami csak élhet az emberi szívben. Amikor erről van szó, semmi szükség szívszorongató esdeklésekre, hogy áttörje önzésüket és felébressze alvó együttérzésüket, hogy jótékony áldozatokra sarkallja őket az igazság drága ügyéért…
A Helyesen irányított jótékonyság vonzza az ember értelmi és erkölcsi erőit, és felkelti bennük a legegészségesebb megnyilatkozást a szükségben lévők áldására és Isten ügyének előmenetelére. Ha azok, akiknek eszközei vannak, rájönnének, hogy számadással tartoznak Isten felé minden egyes dollárért, amit elköltenek feltételezett hiányaikra, sokkal kevesebb lenne. Ha a lelkiismeret élne, bizonyságot tenne a szükségtelen felhasználásokról az étvágy kielégítése és a büszkeség szolgálata terén, hogy ezek hiábavalók, mulattatásokra, és beszámolnának az Úr pénzének elfecséreléséről, amit az Ő ügyére kellett volna szánni…
Az élet hossza és boldogsága nem függ földi javaink mennyiségétől….
Azok a gyülekezetek, amelyek a legrendszeresebbek és bőkezűbbek az Isten ügyének fenntartásában, lelkiekben is leggyümölcsözőbbek. Krisztus követőjének bőkezűségében érdekeit azonosítja Mesterének érdekeivel. A világiasság és kapzsiság felemésztik Isten népének életerejét. Meg kell érteniük, hogy az Ő irgalma sokszorozza meg az eszközeik iránti igényeket. Isten angyala jótékony tetteket tesz szorosan az imádság mellé. Azt mondta Cornéliusnak: A te imádságaid és alamizsnáid felmennek megemlékezésül az Isten elé.” (The Review and Herald, December 15, 1874.)
