„Ne tartsd vissza a jótéteményt azoktól, akiket illet, ha hatalmadban van annak megtétele.” (Péld 3:27)
Annyira kész és annyira vágyódik a Megváltó szíve arra, hogy örömmel fogadjon bennünket, mint Isten családjának tagjaiként, hogy a legelső szóra, amit használnunk kell az Isten iránt közeledve, isteni rokonságunk bizonyosságát helyezi, – Mi Atyánk. Amikor Istent Atyánknak nevezzük, elismerjük, hogy minden gyermeke a mi testvérünk. Mindnyájan az emberiség nagy hálójának része vagyunk egy család tagjai. Kéréseinkben úgy kell szomszédjainkat is említenünk, mint magunkat. Egyetlen imádság sem helyénvaló, amelyik egyedül magának kéri az áldást. (Thoughts from the Mount of Blessing, 105, 106.)
A legerősebb kötelékekkel kötődünk az Úrhoz, és Atyánk szeretetének megnyilatkozása kelti életre a legvalóságosabb testvéri szeretetet és a legszenvedélyesebb hálát. Isten törvényeinek alapzata változhatatlan becsületességben gyökerezik és olyan keretbe ágyazott, hogy azok boldogságát munkálja, akik megtartják azokat. (The Review and Herald, September 18, 1888.)
A hit leckéjében, amit Krisztus tanított a hegyen, az igaz vallás elvei nyilatkoztak meg. A vallás személyes közösségbe hozza az embert Istennel, de nem kizárólag; mert a menny elveit ki kell élni, hogy segítsék és megáldják az embereket. Isten igaz gyermeke szeretni fogja Őt teljes szívvel és a szomszédját mint saját magát. Érdeklődik felebarátja iránt. Az igaz vallás a kegyelem munkája a szíven, és nyomán az életnek igaz tettekben kell megnyilatkoznia, ahogy a forrás táplálja az élő patakokat. Az igaz vallás nemcsak elmélkedésből és imádságból áll. A keresztény világossága jó cselekedetekben válik láthatóvá, és így ismerik meg mások is.. A vallás nem választható el az üzleti, mindennapi élettől. Át kell járja és meg kell szentelje foglalkozásai és vállalkozásai. Ha egy ember igazán összeköttetésben áll Istennel és a mennyel, és az a lélek, aki a mennyben lakozik, ez befolyásolja minden szavát és tettet. Isten dicsőíti meg cselekedeteiben és másokat az Ő tiszteletére vezet. (The Review and Herald, September 18, 1888.)
