Amikor az evangélium prédikáltatik mindenkinek

„És Isten országának ezt az evangéliumát hirdetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek, és majd akkor jön el a vég.” (Mt 24:14)

„Ahogy az én Atyám küldött engem, és is úgy küldelek titeket.” Ugyanolyan határozott módon kell bizonyságot tennünk az igazságról, ahogy az Jézusban van, ahogy Krisztus is és apostolai is tették. A Szentlélek hatékonyságában bízva kell bizonyságot tennünk a megfeszített és feltámadott Megváltó irgalmáról, jóságáról és szeretetéről. Így kell eszközei legyünk, akiken keresztül, a sötétség sokak elméjéről eloszlik, és hála és dicséret száll fel sokak szívéből Isten felé. Isten minden gyermekének nagy munkát kell elvégeznie. (The Review and Herald, June 25, 1895.)

Akik nem fogadják el a mi világunknak küldött utolsó ünnepélyes figyelmeztető üzenetet, el fogják torzítani az Írásokat, megtámadják jellegét, hamis állításokat fogalmaznak a Biblia igazságait védelmezők hitére és tanításaira vonatkozóan. Minden lehetséges eszközt alkalmazni kell, hogy elterelje a figyelmet. Látvány, játék, lóverseny és különféle időtöltéseket hoznak működésbe. Egy alulról származó intenzív hatalom sarkallja őket, hogy ellenálljanak a mennyből jövő üzenetnek. Gyülekezzünk össze Immánuel Fejedelem zászlaja alatt és Jézus nevében és erejében nyerjük meg a csatát.

Vannak pusztuló lelkek. Tudniuk kell az üdvösség feltételeit… Úgy tűnik sokan a tudatlanság sötétségébe burkolóznak elsáncolva egy legyőzhetetlen akadály/barikád mögött… de elméjük hordozzák, hogy értelmes mennyei lények munkálkodnak emberi eszközökkel. A Szentlélek átdöfi a hitetlenség erődítményét. Jézus vezeti seregét a csatamezőre… Tábornokunk győzelemre vezet. (The Review and Herald, July 2, 1895.)

Amikor Isten egyházának a tagjai végzik kijelölt munkájukat az ínséges területeken otthon és külföldön, az evangéliumi megbízatás teljesítése terén, az egész világ nemsokára figyelmeztetésben részesül és az Úr Jézus visszatér a földre hatalommal és nagy dicsőséggel. (The Acts of the Apostles, 111.)

Isten el fogja végezni a munkát, ha ellátjuk Őt eszközökkel. (Testimonies for the Church 9:107.)

Ellen White
Ellen White
A “Sons and Daughters of God” napi áhítatos könyv idézeteit Ellen G. White tapasztalatokban gazdag életéből és az isteni kinyilatkoztatások által megvilágosított szívének gondolatokból gyűjtöttük össze. Számára minden keresztény Isten fia vagy leánya, akik előtt korlátlan lehetőségek tárulnak fel, és Isten angyalai kísérik, hogy őrizzék és vezessék őket. Fáradhatatlan és ihletett írói tollából folyamatosan áradtak a bátorító, tanácsadó, oktató és felvilágosító üzenetek, ezekből továbbítunk néhányat.

Primește în fiecare zi pe Telegram devoționalul preferat. Citește mai multe aici.

Ascultă podcastul Devoționale Audio

Publicate astăzi

Versetul zilei

Urmărește Devoționalul Video

Articolul precedent
Articolul următor