„Aki azért vallást tesz rólam az emberek előtt, én is vallást teszek arról az én mennyei Atyám előtt; aki pedig megtagad engem az emberek előtt, azt én is megtagadom az én mennyei Atyám előtt.” (Mt 10:32-33)
Kapcsolatban vagyunk Krisztussal a mindennapi életben? Róla teszünk bizonyságot öltözködésünkben, azzal, hogy egyszerű, mértéktartó ruházattal ékesítjük magunkat? A mi hódolatunk, szerény és csendes lélek, aminek igen nagy értéke van az Isten szemében? A Mester ügyének előbbre vitelén fáradozunk? Semmi haszna, ha azt mondjuk, hogy nem szabad viselnünk ezt vagy azt, mert ha ezeknek a hiábavaló dolgoknak a szeretete van szívedben, és leveszed ékességeidet olyan leszel, mint a lombozatától megfosztott fa. A természetes szív hajlamai majd ismét követelik a magukét Saját lelkiismereted kell legyen….
Benne kell maradnunk, ahogy a szőlővessző a szőlőtőkén… Mi azt akarjuk, hogy a fejsze vettessék a fa gyökerére. Meg akarunk halni a világnak, meghalni az énnek és élni Istennek… Közeli kapcsolatba kell kerüljünk Krisztussal, hogy az emberek megtudhassák, hogy mi Krisztussal voltunk és Tőle tanultunk. (The Review and Herald, May 10, 1892.)
Aki Krisztust utánozza, majd önmegtagadó és önfeláldozó életét fogja megmutatni… Éppen ott, ahogy a Bibliai keresztény lelkiismerete figyelmezteti őt, hogy legyen türelmes, hogy tagadja meg magát, hogy álljon meg, ahol a világiasság belép az életébe, hogy dédelgesse önző hajlamait. A vonal egyik oldalán Jézus Krisztus önmegtagadó követője, a vonal másik oldalán, az önmagának kedvező, világot szerető, divatnak hódoló, közönségességet ápoló és tiltott kedvtelésekben örömét lelő ember. A vonalnak ezen az oldalán nem járhat keresztény. Nincs hely számára. (The Youth’s Instructor, September 6, 1894.)
Életünket el kell rejteni Krisztussal Istenben, hogy amikor megjeleni, mi is megjelenhessünk Vele együtt dicsőségben. (The Review and Herald, May 10, 1892.)
