„Én azt a dicsőséget, amelyet nekem adtál, nekik adtam, hogy egyek legyenek, amint mi egyek vagyunk:” (Jn 17:22)
Ezekben a szavakban a legmeggyőzőbb kijelentés van, hogy bizonyítsa azt a tényt, hogy egység, kedvesség és szeretet él azok között, akik valóban keresztények. A világ Megváltója felmagasztaltatott, megdicsőült mindazok jellemében, akik hisznek. Micsoda óriási következményei függenek a világ számára azok egységétől, akik azt állítják magukról, hogy keresztények, akik azt állítják, hogy hiszik, hogy a Biblia Isten Szava. (The Youth’s Instructor, August 2, 1894.)
„Immánuel, velünk az Isten.” Ez mindent jelent számunkra. Micsoda széles alapja van ennek a hitnek. Micsoda óriási reménység van a hívő lélek előtt a halhatatlansággal. Isten velünk van Jézus Krisztusban, hogy társuljon velünk a menny felé vezető út minden lépésénél. A Szentlélek van velünk, mint Vigasztaló, Vezető zavarodottságainkban, hogy enyhítse szomorúságunkat és megvédjen minket a kísértésekben. „Ók az Isten ismeretének és bölcsességének mélysége és gazdagsága… Ápoljuk a szeretetet, szakítsuk ki gyökerestől a gyanakvást, irigységet, féltékenységet, és a gonosz gondolkodást és beszédet. Tartsunk össze, egy emberként munkálkodjunk. Legyetek békességben magatok között.
A Názáreti Jézus nevében könyörgök hozzátok, hogy tegyetek félre minden lelki büszkeséget és a fensőbbség szeretetét. Legyetek olyanok, mint a kis gyermekek, és ha majd a háború véget ér, a királyi család tagjai lesztek, a mennyei Király gyermekei. Olvassuk el Ján 17-t újra meg újra. Megváltónk Atyjához intézett imádsága a tanítványok érdekében, érdemes arra, hogy gyakran ismételjük és vigyük bele a gyakorlati életbe. Ez majd felemeli az elesett ember; mert az Úr megígérte, hogy ha megtartjuk ezt az egységet, Isten szeretni fog minket, ahogy szerette az Ő Fiát; a bűnösök megszabadulnak, és Isten végül megdicsőül.
Angyalok és angyalfejedelmek ámulnak el a megváltás nagyszerű tervén; és csodálják és szeretik az Atyát és a Fiút, amint szemlélik Isten irgalmát és szeretetét. (Letter 31, 1892.)
