„Boldogok, akik szomorkodnak, mert ők megvigasztaltatnak.” (Mt 5:4)
A gyászolás itt az igaz szív bűn miatti bánkódását tárja elénk… Amint az ember vonzódik arra, hogy a keresztre felemelt Jézust szemlélje, felismeri, megérti az emberiség bűnös voltát. Látja, hogy a bűn korbácsolta meg és juttatja a keresztre a dicsőség Urát. Azt látja, hogy miközben szerették Őt kibeszélhetetlen gyengéd szeretettel, élete folyamatosan a hálátlanság és lázadás színtere volt. Legjobb Barátját cserbenhagyta és a menny legdrágább ajándékát meggyalázta. Saját maga feszítette újra keresztre Isten Fiát, ismét átszögezte a vérző, átszúrt szívet. Elszakította magát Istentől a bűn széles, fekete és mély szakadékával és megtört szívvel bánkódik. Az ilyen bánkódás „megvigasztaltatik”. Isten kijelenti számunkra, hogy bűneinkkel Krisztushoz menekülhetünk és Általa megszabadulhatunk a bűn megkötözöttségétől és örvendezhetünk az Isten fiainak szabadságában. Az igazi bűnbánatban odamehetünk a kereszt lábához, és ott hagyhatjuk minden terhünket….
A Megváltó szavaiban a vigasztalás üzenete azoknak, akik csapástól vagy gyásztól szenvednek. Fájdalmaink nem a földből fakadnak. „Isten nem sújtja szándékosan, vagy szomorítja az emberek fiait”. Amikor megenged próbákat és csapásokat, azokat „javunkra engedi meg, hogy szentségének részesei lehessünk.” Ha hittel fogadjuk, a megpróbáltatás, amelyik sokkal keserűbbnek és keményebbnek látszik, hogy elviselhetnénk, áldásnak fog bizonyulni. A kegyetlen csapás, ami megmételyezi a föld örömeit, eszköz lehet, hogy szemünket az ég felé fordítsa. Milyen sokan vannak, akik sohasem ismerték volna meg Jézust, ha nem szenvedés nem vezette volna őket oda, hogy Nála keressenek vigasztalást!…
Az Úr mindazokért munkálkodik, akik Benne bíznak. A hűséges értékes győzelmeket fog nyerni. Drága leckéket tanulnak majd. Értékes tapasztalatokat ismernek fel…
Krisztus felemeli a bűnbánó szívet és megtisztítja a gyászoló lelket, amíg az lakhelyévé nem lesz. (Thoughts from the Mount of Blessing, 22-25.)
