„Boldogok a békességre igyekezők, mert ők az Isten fiai.” (Mt 5:9)
Krisztus a „Békesség Fejedelme”. Küldetése a bűn által elveszített béke helyreállítása a mennyben és a földön. „Megigazulván azért hit által, békességünk van Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus által” (Róm 5:1). Aki elhatározza magában, hogy bűneit elhagyja és szívét megnyitja Krisztus szeretete előtt, az részesévé lesz a mennyei békességnek.
Az igazi békesség alapja Krisztus. Jézusnak a szívben munkálkodó kegyelme megszüntet minden ellenségeskedést, és lecsendesíti a civódást. Megtölti a lelket szeretettel. Aki Istennel és embertársaival békességben él, nem lehet szerencsétlen, boldogtalan. Irigység nem lakhat szívében, gonosz szokások és gyűlölet sem találnak helyet. Aki Istennel összhangban él, részese a mennyei békességnek, és áldásos befolyását másokra is kiárasztja. A békesség Lelke harmatként üdíti fel azt a szívet, amely a világi hajszában megfáradt, és azt megelégelte.
Krisztus a béke üzenetével küldte szét követőit a világba. A békességre igyekvő ember nyugodt és szentséges életmódjának csendes és észrevétlen befolyása által Krisztus szeretetét nyilatkoztatja ki, beszéde és példaadása által embertársait rábírja a bűn elhagyására, és arra, hogy szívüket teljesen Istennek ajánlják fel.
„Boldogok a békességre igyekezők, mert ők az Isten fiainak mondatnak.” A békesség Lelke tesz bizonyságot a mennyel való összeköttetésükről. Jézus édes lehelete veszi őket körül; jóságos lényük, jellemük szeretetre méltósága bizonyítja a világnak, hogy Isten gyermekei; az emberek pedig felismerik, hogy ők Jézussal voltak. „Mindaz, aki szeret, az Istentől született” (1Jn 4:7). „Akiben pedig nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé”, hanem „akiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai” (Rm 8:9, 14). „És a Jákóbnak maradéka olyan lészen a sok nép között, mint az Úrtól való harmat, mint a zápor a fűnek, mely nem emberben reménykedik, és nem bízik embernek fiaiban.” (Mik. 5:7) (Thoughts from the Mount of Blessing, 47, 48.)
