„Ne tévelyegjetek! A jó erkölcsöt megrontja a rossz társaság.” (1Kor 15:33)
Krisztus vallása sohasem alacsonyítja le az elfogadót, sohasem teszi közönségessé, durvává vagy udvariatlanná. (Letter 134, 1901.)
Sokat kell tennünk ahhoz, hogy alkalmassá lehessünk az Úr lakhelyei számára. A lélek durvaságát, a közönséges beszédet, az olcsó jellemet el kell távolítani, vagy sohasem viselhetjük a mennyei szövőszékeken szőtt öltözéket – Krisztus igazságosságának ruháját…
Azok, akik Krisztus nevelése alatt a legmagasabbra jutnak, minden isteni előmenetelt kihasználnak, hogy elérjék a legmagasabb végzettséget. Ám akik nem hajlandóak jellemüket az isteni hasonlóságra átformálni, elszomorítják az angyalokat, mert bűnös szokásaikhoz és gyakorlataikhoz való ragaszkodásukkal tönkreteszik Isten elgondolását. (The Review and Herald, July 4, 1899.)
Legyetek előzékenyek Isten és egymás iránt! Emlékezzetek: Ő azt akarja, hogy a legjobb magaviseletetek legyen, és így megdicsőíthessétek Őt a világ előtt. Arra vágyik, hogy egységben éljetek egymással és szeressétek egymást. Ne feledjétek, ha itt szeretitek egymást, a megváltottakkal fogtok élni az örökkévalóság végtelen korszakain át. (Manuscript 21, 1903.)
Az önzés, a büszkeség akadályozza a tiszta szeretetet, ami lélekben egyesít bennünket Jézus Krisztussal. Ha igazán művelitek ezt a szeretetet, a véges összeolvad a végessel és minden összpontosul a Végtelenben. Az emberi egyesül az emberivel és minden összekapcsolódik a végtelen szeretet szívével. Az egymás iránti megszentelt szeretet szent. Ebben a nagy munkában az egymás iránti keresztény szeretet – amely messze magasabb rendű, állandóbb, előzékenyebb, önzetlenebb, mint amilyet valaha láttak – megőrzi a keresztény gyengédséget, jóakaratot, udvariasságot és Isten ölelésébe fogja az emberi testvériséget, elismerve azt a méltóságot, amellyel Isten ruházta fel az ember jó cselekedeteit. Ezt a méltóságot kell művelnie a keresztényeknek Isten tiszteletére és dicsőségére. (Letter 10, 1897.)
Isten fiaiként is leányaiként tudatos jellem-méltóságunk kell legyen, amelyben a büszkeségnek és saját fontosságunk tudatának semmi helye. (The Review and Herald, March 27, 1888.)
