„Amint a szarvas kívánkozik a folyóvízhez, úgy vágyik utánad a lelkem, Istenem!” (Zsolt 42:1)
Sok fiatal mindenféle posványba belesüllyed és nincs erejük a kitartásra. Nem növekednek a kegyelemben… Önző szívüknek meg kell változni. Meg kell lássák a szépséget a szentségben aztán majd epekednek utána, miként a szarvas a vízforrások után.
Ha lépéseiteket az Úr irányítja drága fiatalok, nem szabad arra várnotok, hogy ösvényetek mindig a külső béke és haladás útja lesz. Az örök nap felé vezető ösvényen nem a legkönnyebb haladni, sőt néha sötétnek és tövisesnek látszik. De tiétek lehet az a bizonyosság, hogy Isten örök karjai körülölelnek titeket, hogy megvédjenek a gonosztól. Azt akarja, hogy a legbuzgóbb hitet gyakoroljátok Benne, és tanuljatok meg bízni Benne az árnyékban éppúgy, mint a napfényben…
A fészkébe igyekvő sast a vihar gyakran visszaveri a szűk hegyszorosba. Sötét, haragos felhők ereszkednek alá és elzárják útját a napsütéses magaslatok felé, hol fészke várja. A sas egy ideig vadultak küzd, csapkod erős szárnyaival ide-oda, mintha a sűrű felhőket akarná elűzni. Hiábavaló küszködésében útját keresve vad vijjogása a hegyek gerléit.. Végül beleveti magát a sötétségbe és pillanatok múlva éles, győzelmi kiáltása hangzik midőn felérkezett a derűs, napfényes magasságba. A vihart és a sötétséget legyűrte, körülötte fénylik az egek kéksége. Boldogan, elégedetten telepszik le a magasban épült fészkébe a sziklaszirten. A világosságot a sötétségen át érhette csak el. Küzdelembe került, de vágya teljesült, és ez a jutalma.
Krisztus követői is csak ezt az utat járhatják. Élő, erős hitet kell gyakoroljanak, ami majd áthatol a felhőkön, ami olyan mint egy vastag fal, ami elválaszt minket a menny világosságától. A hit magaslatait kell elérnünk, ahol minden békesség és Szentlélek általi öröm. (The Youth’s Instructor, May 12, 1898.)
