„Amikor gyermek voltam, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy ítéltem, mint gyermek, miután pedig férfivá lettem, elhagytam a gyermekhez illő dolgokat.” (1Kor 13:11)
Nem kell mindig gyermekeknek maradnunk a lelki dolgok terén szerzett ismereteinkben és tapasztalatainkban. Nem kell mindig azok nyelvén kifejeznünk magunkat, akik éppen csak elfogadták Krisztust, hanem imádságainknak és beszédünknek növekednie kell értelemben, ahogy haladunk előre az igazság terén szerzett tapasztalatokban. Egy hatéves gyermek szavait nem szívesen halljuk egy tíz éves gyermektől, és mennyire fájdalmas lenne a gyermeki értelem megnyilatkozásait hallani olyan valakitől, aki már elérte az érett kort. Amikor valaki idősebbé válik, ennek megfelelő intelligenciát várunk tőle, éveinek száma és lehetőségei szerint. De ha egy felnövő gyermek esetében a növekvő értelem e megnyilvánulásaira számítunk, nem kellene-e a keresztények esetében is a kegyelem és tapasztalat növekedését elvárnunk?
Isten számos előnyt és lehetőséget biztosított számunkra; és amikor eljön az utolsó nap, mi pedig meglátjuk, mit érhettünk volna el, ha kihasználtuk volna a Menny által nyújtott segítségeket; amikor látjuk, hogyan nőhettünk volna a kegyelemben, és szemlélhettük volna úgy a dolgokat, ahogyan Isten látja őket; amikor látjuk, mit veszítettünk azzal, hogy nem nőttünk fel érett férfiúvá és nővé Krisztusban, azt fogjuk kívánni, hogy bárcsak buzgóbbak lettünk volna. (The Youth’s Instructor, June 28, 1894.)
Isten nem vágyik arra, hogy tapasztalatlanok maradjatok. Művében mindenre szükség van, amit csak el tudtok érni itt, a szellemi kultúra és tisztánlátás területén… Arra vágyik, hogy elérjétek a létra legmagasabb fokát, majd arról belépjetek Isten országába.
Az Úr azt szeretné, ha megértenénk azt a pozíciót, amelyet a Magasságos fiaiként és leányaiként, a menny királyának gyermekeiként, töltünk be. (The Youth’s Instructor, May 10, 1900.)
