„Az Ige testté lett, és közöttünk lakozott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, aki teljes volt kegyelemmel és igazsággal.” (Jn 1:14)
A nemzetek és egyének ereje nem a lehetőségekben és tulajdonságokban rejlik, amelyek látszólag legyőzhetetlenné teszik őket, és nem is nagyságukban, amellyel dicsekszenek. Ami egyedül naggyá és erőssé teheti őket, az Isten hatalma. Azzal döntik el saját sorsukat, ahogyan Isten céljához viszonyulnak.
Az emberi történetek emberi teljesítményekről szólnak, csatában kivívott győzelmekről, a világi nagyság elérésében szerzett sikerekről. Isten története mennyei szempontból jellemzi az embert. Az isteni feljegyzésekben minden érdem az Isten kívánalmai iránti engedelmességben létezik…
Minden évszázadnak megvan a maga küldetése. Minden pillanatnak megvan a maga munkája. Minden pillanat a maga terhével olvad az örökkévalóságba… Isten még mindig törődik a földi birodalmakkal. Ott van a földi nagyvárosokban, szemeivel nézi, szemhéjával méregeti az ember gyermekeinek dolgait. Nem mondhatjuk, hogy Isten volt, hanem csak azt, hogy Isten van. Észreveszi a kis veréb esését, a fáról lehulló levelet és a trónjától megfosztott királyt. Minden a Végtelen uralma alatt áll. Minden változik. A városokat és nemzeteket Isten a kezében lévő mérőzsinórral méri. Sohasem követ el hibát. Pontosan mér. Minden földi dolog ingatag, de az igazság örökké megmarad.
A világ szemében azok, akik Istent szolgálják, gyengének tűnhetnek. A hullámok látszólag elboríthatják őket, de úgy tűnik, mintha minden hullámmal közelebb emelkednének a mennyhez. „Örök életet adok nekik” – mondta az Úr – “és senki sem ragadhatja ki őket a kezemből”. Noha a királyok ledönthetők, nemzetek elmozdíthatók, azok a lelkek, akik hit által összefonódnak Isten céljával, örökre megmaradnak. (The Youth’s Instructor, September 29, 1903.) Függesszük szemeinket Jézusra és szemlélés által el fogunk változni az Ő képmására! (The Australian Union Conference Record Nov. 1, 1904)
