„Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, azok is velem legyenek ott, ahol én vagyok, hogy megláthassák az én dicsőségemet, amelyet nekem adtál, mert szerettél engem már e világ teremtése előtt.” (Jn 17:24)
Munkánkban sok bátortalanító dologgal találkozunk. De egy szemernyi erőt sem nyerünk, ha a csüggedésnél időzünk. Szemlélés által változunk meg. Ahogy hitben Jézusra tekintünk, képmása belevésődik a szívbe. Jellemünk át fog alakulni. (Letter 134, 1903.)
Sokan vannak, akik túl hosszasan időztek elméleteknél és elvesztették szemük elől a Megváltó példájának élő erejét. Elvesztették szemük elől az alázatos, önmegtagadó munkás példaképét. Szükségük van arra, hogy Jézust szemléljék. Naponta szükségünk van jelenlétének üdítő megnyilatkozásaira. (The Ministry of Healing, 457.)
Amint felismerjük Üdvözítőnk jellemének tökéletességét, arra vágyunk, hogy teljesen átalakuljunk és megújuljunk tisztaságának képmásában. Minél többet tudunk Istenről, annál magasabb lesz a jellemünkre vonatkozó eszményképünk és annál buzgóbban vágyódunk arra, hogy visszatükrözzük hasonlóságát. Isteni elem fonódik össze az emberivel, amikor a lélek Isten után nyúl. (Thoughts from the Mount of Blessing, 35.)
Amint az ember megismerkedik a Megváltó történetével, komoly hibákat fedez fel önmagában… Megragadja szeretett Mesterének arckifejezése, lelkülete… Nem utánozhatjuk Jézus életét, ha másfelé nézünk, csak akkor, ha beszélünk Róla, tökéletességénél időzünk, és arra törekszünk, hogy finomítsuk és emelkedetté tegyük a jellemet, megpróbálva hit és szeretet, buzgó, kitartó erőfeszítés által közelíteni a tökéletes Mintához. Krisztus ismeretével – szavainak, szokásainak, eligazító kijelentéseinek tanulságaival – kölcsönvesszük annak a jellemnek az erényeit, amelyet olyan közelről tanulmányozunk, és átitatódunk azzal a lelkülettel, amit oly nagyon csodálunk. Jézus tízezer közül is kitetszik, Aki mindenestől fogva szeretetre méltó. (The Review and Herald, March 15, 1887.)
