„Olyan lesz, mint a folyóvíz mellé ültetett fa, amely idejében megtermi a gyümölcsét, és nem hervad el a levele, és minden munkájában eredményes lesz.” (Zsolt 1:3)
Minden egyes ösvényt veszedelmek vesznek körül, s aki végül győztesként ér célba, az valóban a diadal énekét zengheti majd Isten városában. Vannak olyanok, akiknek erőteljes jellemvonásaik vannak, és ezeket állandóan el kell nyomniuk. Ha Isten Lelkének uralma alatt tartják ezeket a vonásokat, akkor áldássá lesznek; de ha nem, akkor átoknak bizonyulnak majd. Ha azok, akik most a népszerűség hullámtaraján utaznak, nem szédülnek meg, akkor az a kegyelem csodája lesz. Ha a maguk bölcsességére támaszkodnak, mint már előttük is sokan tették és teszik ilyen helyzetekben, akkor bölcsességük balgaságnak fog bizonyulni. De amíg Isten munkájának adják át magukat, és a legkisebb mértékben sem távolodnak el az elvtől, addig az Úr örökkévaló karjával öleli át őket és hatalmas segítség lesz számukra.
Veszélyes kor ez minden ember számára, akiknek az Isten munkájában értékes adottságai vannak, mert Sátán szakadatlanul ostromolja őket kísértéseivel, állandóan meg akarja tölteni őket büszkeséggel és nagyravágyással; és amikor Isten használni akarja valamelyiküket, az illető nagyon gyakran már önállósodik, önhitté válik, és úgy érzi, hogy meg tud állni a maga lábán.
Ima és igyekezet, igyekezet és ima, lesz életetek kötelessége. Úgy kell imádkozzatok, hogy az összes siker és dicsőség Istent illeti. Másrészt úgy fáradozzatok, mintha az összes kötelesség a tietek lenne. Ha erőre van szükségetek, elnyerhetitek, csupán igényelnetek kell. Csak higgyetek Istenben, fogjátok Őt szaván, cselekedjetek hitből, és az áldás meg fog érkezni… Akiknek alázatos, bizakodó, töredelmes a szíve, azokat Isten elfogadja, imájukat meghallgatja, és amikor Isten segít, akkor minden akadály elgördül az útból… A menny áldása, amit mindennapi könyörgéssel nyerünk el, olyan lesz számukra, mint az élet kenyere a léleknek, és növekedni fognak általa erkölcsi és lelki erőben, akár a folyóvíz mellé ültetett fa. (Testimonies for the Church 4:538, 539.)
