„Milyeneknek kell lennetek nektek szent életben és kegyességben, akik várjátok és siettetnétek az Isten napjának eljövetelét!” (2Pt 3:11-12)
Sokan, akik vallják, hogy Krisztus gyors visszajövetelére vágyakoznak, egyre jobban idomulnak ehhez a világhoz és egyre buzgóbban vágyakoznak a körülöttük lévők elismerésére, mint Isten jóváhagyására…
E magukat keresztényeknek vallók közül sokan úgy öltözködnek, beszélnek és cselekednek, mint a világ, és az egyetlen dolog, amiről megismerhetők, a hitvallásuk. Noha vallják, hogy keresik Krisztust, beszélgetésük nem a mennyei, hanem világi dolgokról szól.
“Milyeneknek kell lennetek nektek szent életben és kegyességben”, akik valljátok, hogy “várjátok és siettetnétek az Isten napjának eljövetelét? (2Pt 3:11-12)
A menny felé vezető út rögös. Tövisek és tüskék vannak az úton, de mi derűsen taposhatjuk a durva ösvényt, mivel tudjuk, hogy Jézus, a dicsőség királya egyszer már előttünk taposta. Örvendezünk, hogy követhetjük lábnyomait és részesedhetünk az Ő szenvedéseiben, hogy végezetül dicsőségének is részesei lehessünk.
Mi van, ha még azok gyalázkodásai is fölém tornyosulnak, akik vallják, hogy az Urat keresik? Panaszkodjak, amikor Jézus saját népének gyalázkodásait és csúfolódását viselte? Nem, nem fogok panaszkodni. Inkább örülni fogok és igen örvendezni, amiért Isten méltónak ítélt arra, hogy Krisztusért szenvedjek, és hogy jutalmat kaphatok a mennyben. Csak legyen örökségem a dicsőségben, és az elég lesz.
Törekedjünk arra, hogy keresztények, Krisztushoz hasonlóak legyünk a szó teljes értelmében. Öltözékünk, beszédünk és tetteink hirdessék, hogy Krisztus formálódik belül, a dicsőség reménysége, és mi várjuk ama áldott reménységet és Jézus dicsőséges megjelenését… Minden szeretet-megnyilatkozásom, érdeklődésem, kincsem – minden – az eljövendő ragyogó világban van és arra vágyom, hogy meglássam a Királyt az Ő szépségében. (The Review and Herald, June 10, 1852.)
