„Mert maga az Úr fog leszállni a mennyből riadóval, főangyal szózatával és Isten harsonájával, és feltámadnak először azok, akik Krisztusban meghaltak.” (1Thess 4:16)
Az Életadó majd felszólítja megvásárolt tulajdonát az első feltámadáskor, de addig a diadalmas óráig, amikor felhangzik az utolsó trombitaszó és a hatalmas sereg előjön az örök győzelemre, minden alvó szent megtartatik biztonságban és megőrzik őket, mint drága ékszert, akiket Isten név szerint ismer. Az életük során bennük lakozó Megváltó hatalma által, és mert isteni természet részesei voltak, Isten előhozza őket a halálból. (Letter 65a, 1894.)
“Eljön az óra,” mondta Krisztus, „amelyben mindazok, akik a sírban vannak, meghallják az Ő hangját és kijönnek.” Az a hang át fog hatolni a holtak lakóhelyén és minden szent, akik Jézusban alszanak, felébrednek és elhagyják börtönüket. Aztán a jellem erkölcsi tisztasága, amit Krisztus igazságosságából nyertünk, felsőbbrendű, valódi nagyságra emel bennünket. (The Review and Herald, September 20, 1898.)
Az alvó szentek győzelme dicső lesz a feltámadás reggelén… Az Életadó halhatatlansággal koronázza meg mindazokat, akik előjöttek a sírból. (The Youth’s Instructor, August 11, 1898.)
Ott áll a feltámadottak serege. Az utolsó gondolat a halál és gyötrelmeinek gondolata volt. Az utolsó gondolataik a sír és a sírbolt körül forogtak, de most kijelentik: “Halál, hol a te fullánkod? Sír, hol a te diadalod?”… Itt állnak most, még elvégzik rajtuk a hallhatatlanság utolsó simításait és felemelkednek, hogy találkozzanak Urukkal az égben… Angyalok sorai állnak oldalukon… majd megszólal az angyalkórus a győzelem hangján, és az angyalok két sora elkezdi az éneket, a megváltottak serege pedig csatlakozik hozzájuk, mintha már a földön is énekelték volna ezt az éneket; és énekelték is. Ó, micsoda zene! Nincs egyetlen disszonáns hang. Minden hang hirdeti: „Méltó a megöletett Bárány!” Látja lelkének szenvedését és megelégszik. (Manuscript 18, 1894.)
