„Azután mi, akik élünk, akik megmaradtunk, velük együtt elragadtatunk a felhőkben az Úrral való találkozásra a levegőbe, és így mindenkor az Úrral leszünk.” (1Thess 4:17)
Jézus eljön, de nem úgy, mint első eljövetelekor, csecsemőként Betlehemben, nem úgy, ahogy Jeruzsálembe vonult be, amikor a tanítványok nagy hangon dicsőítették Istent, és kiáltották: Hozsánna!; hanem az Atya dicsőségében, a Vele lévő valamennyi szent angyal kíséretében, akik elkísérik Őt földre vezető útján. Az egész menny kiürül az angyaloktól. A várakozó szentek Őt keresik és az égre tekintenek, ahogyan a galileai férfiak is, amikor felemelkedett az Olajfák hegyéről. Akkor csakis azok, akik szentek, akik mindenben követték a szelíd Példát, kitörő örömmel kiáltják, amint megpillantják Őt: “Íme, ez a mi Istenünk, akit mi vártunk, aki megment minket!” És elváltoznak “abban a percben egy szempillantás alatt az utolsó trombitaszóra”, ami felébreszti az alvó szenteket és előhívja őket por-ágyaikból dicső halhatatlanságba öltözötten; és azt kiáltják: Győzelem! Győzelem a halál és a sír felett! Az elváltozott szentek elragadtatnak velük együtt fel, hogy találkozzanak az Úrral az égben és soha ne válassza el őket semmi szeretetük Tárgyától. (The Review and Herald, June 10, 1852.)
Krisztus mindennapi társa és meghitt barátja hűséges követőinek, akik Istennel szoros kapcsolatban és állandó közösségben élnek. Rajtuk támad fel az Úr dicsősége. Visszatükrözik Isten dicsőségének fényét, amelyet Jézusban látnak. És amikor a Király eljön a maga fenségében, örvendeznek dicsőségének és ragyogásának fényes sugaraiban. Alkalmasak a mennyei lények társaságára, mert a menny szívükben él.
Felemelt fejjel, az Igazság Napjának rájuk hulló fényes sugaraiban, megváltásuk elérkeztén örvendezve, e szavakkal fogadják a Vőlegényt: „Ímé Istenünk, akit mi vártunk és aki megtart minket” (Ésa 25:9).
