„Elébe gyűjtetnek mind a népek, és elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől.” (Mt 25:32)
Az ítélet jelenete minden világ szeme láttára fog megtörténni, mert ebben az ítéletben Isten kormányzása nyer majd igazolást és törvényéről is nyilvánvalóvá válik, hogy „szent, igaz és jó”. Akkor minden esetet elbírálnak és ítéletet mondanak mindenek felett. A bűn nem lesz többé vonzó, hanem nyilvánvaló lesz a maga teljes, undorító mivolta. (The Review and Herald, September 20, 1898.)
„És elébe gyűjtetnek mind a népek”… Minden cselekedetet – kicsit és nagyot – előhoznak áttekintésre. Amit jelentéktelennek tartottak, most megjelenik a maga igazi mivoltában. Az özvegyasszony két fillérét is elismerik. A felkínált pohár hideg víz, a meglátogatott börtön, az éhség csillapítása – mind elnyeri jutalmát. A be nem teljesített kötelességet, az önző tettet sem fogják elfelejteni. Az Isten trónja körüli nyílt törvényszéken nagyon különbözőnek fog tűnni attól, mint amilyennek a véghezvitelkor láttuk… Látható lesz, hogy az önző kedvtelések és örömök inkább élvhajhásszá alakították az emberi lényt, semmint olyanná, aki szereti Istent… De nem kell, hogy bárkit is megcsaljanak és nem is leszünk elámítva, ha teljességgel Krisztus mellett foglalunk állást a rosszról és a jóról szóló beszámolók szerint. (The Review and Herald, September 5, 1899.)
A most kialakított jellem dönti el jövőbeli sorsunkat. A menny legnagyobb öröme az Isten akaratával való összhangban található, és ha az emberek a királyi család tagjaivá válnak a mennyben, az azért lesz, mert a menny már itt, a földön elkezdődött nekik… Az igaz minden kegyelmet, minden drága, megszentelt képességet a fenti csarnokokba visz, és a földet a mennyre cseréli fel. Isten tudja, hogy kik az Ő országának hűséges és igazi alattvalói, és azok, akik a földön úgy cselekszik az Ő akaratát, amint a mennyben is, a mennyei királyi család tagjaivá lesznek. (The Review and Herald, March 26, 1895.)
