„Azután íme, nagy sokaságot láttam, amelyet senki sem tudott megszámolni, minden nemzetből, törzsből, népből és nyelvből a trón előtt és a Bárány előtt állni, fehér ruhákba öltözve, kezükben pálmaágakkal.” (Jel 7:9)
A föld lakói között – minden országban – vannak, akik nem hajtottak térdet a Baál előtt. Mint az ég csillagai, amelyek csak éjszaka tűnnek elő, ezek a hűségesek akkor fognak felragyogni, amikor „sötétség borítja a földet, sűrű homály a nemzeteket”. A pogány Afrikában, Európa és Dél-Amerika katolikus országaiban, Kínában, Indiában, a tenger szigetein és a föld minden sötét sarkában Isten készenlétben tartja választott gyermekeit, akik előtűnnek majd a sötétség közepette, és világosan megmutatják a hitehagyó világnak, hogy milyen átformáló ereje van Isten törvénye megtartásának. Már most is megjelennek minden nemzet, minden nyelv és nép között; és a legsötétebb hitehagyás órájában, amikor Sátán a legnagyobb erőfeszítéseket teszi azért, hogy „mindenkit, kicsiket és nagyokat, gazdagokat és szegényeket, szabadokat és szolgákat” (Jel 13:16) halálbüntetés terhe mellett kényszerítsen a hamis nyugalomnap felvételére, akkor ezek a hűségesek, „feddhetetlenek és romlatlanok… Isten hibátlan gyermekei… ragyognak, mint csillagok a világban…” (Prophets and Kings, 188, 189.)
Emlékezzünk arra, hogy egy nagy találkozásra kerül sor nemsokára. Örök élet és Isten városa vár ránk. Az Ő angyalai is ott lesznek, és Krisztus is ott lesz. (Manuscript 101, 1908.)
A város kapui fel fognak tárulkozni szikrázó sarokvasaikon és belépnek oda mindazok, akik megtartották az igazságot. Minden fejre koronát tesznek. Ezeket a szavakat szólják: “Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek az országot, amely számotokra készült a világ megalapítása óta”. Kiknek készült? Az engedelmeseknek: azoknak, akik megtartják parancsolatait és az Ő akaratát cselekszik… Amikor a szent angyalok megérintik hárfáikat, Ő azt akarja, hogy csatlakozzatok és énekeljétek a diadal énekét Isten városában. (Manuscript 113, 1908)