„Gyertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek azt az országot, amely számotokra készíttetett a világ teremtésétől fogva.” (Mt 25:34)
Az Isten népe támogatásában végzett minden tett jutalmat nyer, mintha Érte végeztük volna.
A végső számadás napján Krisztus nem tárja az emberek elé azt a nagy munkát, amit Ő végzett értük, amikor életét adta megváltásukért. Azt a hűséges munkát tárja eléjük, amit ők végeztek Érte. Milyen páratlan szeretet ez! Még a pogányok munkáját is említi, akiknek nincs semmilyen értelmes ismeretük az Úr törvényéről, de akik éppen azokat a dolgokat tették, amit a törvény megkívánt, mert hallgattak a természet dolgain keresztül hozzájuk szóló hangra. Amikor a Szentlélek Krisztus Lelkét plántálja a bennszülöttek szívébe és ők támogatják Isten szolgáit, a szív együttérzése megelevenedik természete és neveltetése ellenére. Az elsötétedett elmén munkálkodó isteni kegyelem úgy meglágyította a durva természetet, ahogyan azt emberi bölcsesség nem tanítja.
Amikor Krisztus a bennszülött szívébe ülteti kegyelmét, az máris a misszionárius szükségleteit szolgálja, még mielőtt hallotta vagy megértette volna az igazság és élet igéit. Íme, az Isten szolgája körül összegyűlt a tömeg, hogy ártson neki, de az Úr munkálkodik; talán csak egy ember szívében és elméjében, aki szót emel Isten szolgája érdekében, és amikor a haditanács eldöntötte a keresztény életének kioltását, a bennszülött közbenjárása megfordítja a végzést, a keresztény életét pedig megkímélik. Ó, micsoda szeretet nyilvánul meg a bennszülött iránt ezért az egyetlen tettért! Az ilyennek mondja Krisztus az ítéletben: „Éheztem, és ennem adtatok, szomjas voltam és innom adtatok, jövevény voltam és befogadtatok, mezítelen voltam és felruháztatok engem, beteg voltam és meglátogattatok, börtönben voltam és eljöttetek hozzám. Jöjjetek Atyámnak áldottai, örököljétek az országot, ami számotokra készíttetett a világ alapításától.” (The Review and Herald, September 20, 1898.)
